Holt lelkek

Szerző: NYIKOLAJ VASZILJEVICS GOGOL

Színpadra alkalmazta: SZAKONYI KÁROLY

Komédia két részben

Szakonyi Károly az előadásról:"December tizenhetedikén volt a bemutató. A fekete körfüggönyös színpadon - Fehér Miklós tervezte a díszletet - Gogol arcképe fogadta a közönséget. Aztán a sötétben eltűnt az arckép, s felhangzott a lovak trappja meg egy fogat zörgése. Éles reflektorfényben, útiköpenyben, útiládikájával a kezében, gunyoros, ravasz tekintettel feltűnt Csicsikov.Azaz Haumann Péter.Haumannt már a próbákon élvezettel figyeltem, ahogy persze a többieket is: Dayka Margitot - Korobocska alakítóját, Márkus Lászlót - aki zseniálisan és átéléssel Szobakevicset játszotta, Körmendi Jánost - Pljuskin szerepében, meg valamennyi színi társat. A próbákon lehet megtudni igazán, hogy mennyi alkotás a színművészet; hogyan formálódik a színész anyaga - a teste, a hangja azzá, amivé majd lennie kell. Csicsikov felvázolása már sejttette az elkészülendőt:Haumann, amint az első próbákon még farmerben, könyékig felgyűrt ujjú dzsekiben megjelent az üres színpadon, s derekát groteszkül hátrafeszítette, hogy ily módon gerince illedelmes, gyors meghajlásokra vagy éppenséggel büszke testtartásra legyen használhatóvá - állát kissé feltartotta, kezét alázatos vagy fennhéjázó mozdulatokra készítette, egyszeriben visszapergette az időt a tizenkilencedik századi Oroszországba, a csinovnyikok világába; körülötte máris sáros, gödrös utcák, delizsánszok, bricskák, templomok hagymakupolái, egérszagú irodák, frakkos urak tűntek fel.De ugyanúgy Márkus László is - még elegánsan, a tőle megszokott köznapi eleganciájában (... "én mindig egy bizonyos színárnyalatot állítok össze, például a drapp változatait, szeretem a harmóniát" - mondta mindig, ha az öltözetéről esett szó, ha valaki megdicsérte az ingét, csizmáját, zakóját), egyszóval Márkus, utcai ruhában, odafenn a színpadon, a munkavilágítás gyér fényénél akár néhány gesztussal is, vagy a lábfej fordításával, vagy ahogy felemelt csuklóját kissé eltartotta vállától, behúzott nyakkal, dörmögéssel-szuszogással már azt a medveforma földbirtokost idézte, akit majd a premiert követő estéken állít a publikum elé. Dayka Margit az a fajta színész volt, aki sokáig küzdött az alakkal a próbákon, míg meglelte önmagában a figura jegyeit; szemvillanásokkal, indulatos toppantásokkal kereste a karaktert. Körmendi János, a nagy clown, az átváltozás művésze, a meglepetések mestere vasalt nadrágban is toprongyos, zsugori Pljuskint varázsolt elénk délelőttönként.[...]"***Részlet a Színház 1977. márciusi számában megjelent írásból:Csicsikov és a többiek"A dráma terheit legnagyobbrészt mégis Csicsikov, azaz Haumann Péter viseli. Olvastam kritikát, amely kifogásolja a különböző szereplők játékstílusának eltérését és a megidézett földbirtokos szörnyetegek színészi stílusával szemben Haumann alakításának realizmusát emeli ki. Magam is érzem ezt a kettősséget. De úgy látom, hogy ez Gogol és Szakonyi művéből is szükségszerűen következik. Hiszen Haumann valódi szörnyeteget formálna Csicsikovból is, ha megelégedne képmutatásának, aljasságának, önzésének leleplezésével, ezzel elferdítené a drámai igazság tengelyét, és végérvényesen elidegenítene bennünket a hőstől. Ez pedig ellenkezne a mű eszmei tendenciájával. Mert Csicsikovnak olyannak kell lennie, hogy ha taszít is, azért felébressze a ráismerés fanyar örömét. Haumann Csicsikovjáról "mindent" tudunk. Hogy előkelősége, megjátszott fölénye is talmi, hogy bárkit hajlandó feláldozni anyagi érdekei és karrierje oltárán. De még ennél is valamivel többet: hogy kétségtelen tehetségét, szorgalmát a hivatal örök packázása, a tehetséget nyomorító falak szorítása és egy torz világ embertelen törvénye fordították a fonákjára. Ezt a felismerést táplálja az olvasóban Gogol is, amikor a regény záró, publicisztikus szakaszában szinte belénk szuggerálja a szavakban is megfogalmazott kérdést: "Vajon nincs-e bennem is valami Csicsikovból?" Haumann jelen idejű Csicsikovjának ez a cinkosan kérdő, önironikusan felszólító attitűd a titka. [...]"Földes Anna